Csathó Zsófia

Barátságos, energikus, kitartó embernek tartom magam, aki mindent megtesz a kitűzött célért. A jó hangulatú, motiváló légkör edzéseimen garantált. Mivel életem a sport, ezért sokrétű szakmai tapasztalatra tettem szert az évek folyamán: 2005-ben kezdtem tanulmányaimat a Nyugat Magyarországi Egyetemen német és testnevelés szakon, majd diplomám megszerzése után testnevelésből egyetemi diplomát szereztem. Az egyetemi évek alatt […]

Emőd Balázs

Balázs egy igazi èletmódváltó! Gyermekkènt ès felnőttkènt is jelentős túlsúllyal èlte az èletet, míg el nem határozta, hogy a saját kezèbe veszi egèszsègènek ès èletènek felelős irányítását. A változás nem csak testi hanem gondolkodás beli fejlődèst is eredmènyezett. Balázs azóta a mozgás ès az egèszsèg elkötelezett híve. „Munkám során főkènt hètköznapi emberekkel foglalkozom, akik noha […]

Szabó Balázs

Rólam 1976-ban születtem Budapesten, itt jártam középiskolába, majd itt végeztem el a főiskolát (BMF, 2000), mint villamosmérnök és tanár. Ezután egy ösztöndíj segítségével Németországban éltem közel két évig, és ott szereztem meg a villamosmérnöki egyetemi fokozatom (FHF, 2003). Ezt követő évek során több multinacionális cégnél szereztem tapasztalatot, miközben a harcművészetek és küzdősportok egyre fontosabb szerepet […]

Korpics Adrienn

Szia! Korpics Adrienn vagyok, Oxygen Advantage légzéstechnika és csoportos fitness instruktor. Jelenleg ez a két terület a fő irányvonalam. Két gyermekem születése miatt sok időt töltöttem „munka nélkül”, mely időszak kedvezett a tanulásnak. Sok edző/tréner barátom, kollégám inspirálóan hatott rám ezért is szélesítettem a gondolkodásom és a tudásom a megfelelő légzéstechnikával, mely során hamar rájöttem, […]

Deák Ádám

Szia Deák Ádám vagyok, imádom a sportot és szeretném ezt a rajongást továbbadni, tanítványaim fejlődésére koncentrálunk,  kiemelt figyelmet kap, hogy a lehető legjobb minőségben űzzék a mozgást.

Iványosi-Szabó Zoltán

Buteyko Clinic és az Oxygen Advantage rendszerének oktatójaként személyre szabott légzésprogramot állítok össze és segítek ezt beépíteni a mindennapi életedben. Évtizedes life coach (2011-ben az év Coacha voltam) tapasztalattal rendelkezem, mely a közös munkát megkönnyíti. Az első gyógyító légzéssel kapcsolatos könyvet több mint 30 éve olvastam. Már tizenéves koromtól érdekelt az öngyógyítás és az önfejlesztés. […]

Pribék István

13 év oktatási tapasztalata Veszprémben 14 csoportos edzés, Székesfehérváron 2 csoport KAATSU, kettlebell, TRX, barbell

Lengyel Zoltán

„Ha azokból a gondolatokból, érzésekből, technikákból, amiket én kaptam a mestereimtől, sikerül tovább adni valamit és sikerül megmutatnom a küzdősportok vagy harcművészetek mozgásvilágának szépségét, értékét ezáltal megszerettetni tanítványaimmal a mozgást, akkor már megérte a tanulásba és a tanításba befektetett idő és energia… „

Balogh Mihály Bálint

Testnevelő – egészségfejlesztőként végeztem; Kettlebellel, buzogánnyal, hevederrel és saját testsúlyos gyakorlatokkal készülünk fel céljaink elérésére, és a hétköznapok kihívásainak legyőzésére. Azért edzünk, hogy erősebb, egészségesebb és boldogabb emberek legyünk. Mozgással fejlesztjük személyes képességeinket.

Horváth Dávid

Horváth Dávid vagyok. Expert 2 szitű krav maga instruktor. 2006 óta óta tartok edzéseket. A krav maga mellett lila öves vagyok a Calson Gracie Hungary brazil jiu jitsu csapatban, valamint hobbi szinten foglalkoztam ökölvívással, thai boxszal. Edzéseimet a Krav Maga Akadémián tartom 12-65 éves lányoknak, fiúknak, nőknek, férfiaknak.